Bemutatkozik: Mészáros Ferenc

„Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.”
/John Lennon/

Zenei múltam tulajdonképpen csak a kórusénekléshez köthető. Kisiskolás koromban szinte elsőre sikerült megszólaltatnom egy rézfúvókát, el is kezdtem a szolfézsra járni, de fogszabályozás miatt végül mégsem tudtam elkezdeni a „hőn áhított” kürt leckéket, abba is maradt az iskolarendszerű zenetanulásom. Hatosztályos gimnáziumba kerülve az énektanárom, Sisak András szinte rögtön fülön fogott, hogy járjak kórusba. Tenorként biztos pontja voltam a kórusnak, még ha ez nem is kimagasló zenei tehetségemnek, hanem inkább a hiányos szólamnak volt köszönhető. A zene szeretete ekkor bontakozott ki bennem.

A gimnáziumi kórus olyan közösséget jelentett számomra, amit korábban még sosem tapasztaltam: feltétlen és önzetlen barátok, nemtől és kortól függetlenül. Büszkén jártam a heti kóruspróbákra és a különböző fellépésekre, még akkor is, amikor már egyetemista lettem. Akkoriban jött a „felkérés”, hogy csatlakozzak az Aula csapatához, akik akkorra a Műegyetemi Kórus fészkéből már ki-kirepültek. Mivel az egyetemi kórus akkortájt (is) egy nagyobb lélegzetű projekten dolgozott, Szisz arra invitált, hogy lépjek be a BME kórusába is. Ekkor mondtam végképp búcsút a középiskolást követő nosztalgikus éveknek.

Az Aulából többeket ismertem, de a számomra ismeretlen tagokkal is hamar összebarátkoztam. Olyan légkör fogadott, mintha hazatértem volna. Még ma is emlékszem az első közös koncertre az R. épület aulájában, fantasztikus, mai napig ható élmény volt! Mivel a közlekedésmérnöki oklevelem kézhezvételét követően is az egyetemen maradtam (előbb doktori képzésen, később pedig mint oktató), így továbbra is heti két kórus próbájára jártam. Időközben a Műegyetemi Kórusban megismerkedtem a jövendőbelimmel – mára feleségemmel, lám milyen csodákra képes egy kórus! –, aztán a család és a munka egyre több időmet kötötte le, így kiértékeltem az eddigi hobbijaimat: arra jutottam, hogy az Aula a kezdeti hobbiból szenvedéllyé nőtte ki magát az életemben. Így bár mára már csak az Aula az egyetlen kórusom, mégis ezzel a csapattal együtt végzett munka kapcsol ki és tölt föl engem a sűrű hétköznapokban. Hálás vagyok érte, hogy ebben a családom is támogat, így a fellépéseinken mindig külön öröm számomra, ha ők is megjelennek.