Bemutatkozik: Molnár Tünde

A zene egyszerűen kell. Nélküle nem lennék teljes.

Amióta az eszemet tudom, énekelek. Az első erről árulkodó fénykép óvodában készült, ahol valamiféle ünnepségen nagyon lelkesen dalolászok, természetesen már akkor is az első sorban. Innentől kezdve a szüleimnek nem volt túl nehéz dolguk, amikor az első osztályban el kellett dönteniük, hogy akkor a testnevelés vagy a zenei osztályban kezdjem-e el az iskolai tanulmányaimat. Az első 5 év is meghatározó volt az általános iskolában, mert nagyon jó énektanárom volt, akitől megkaptam a szolfézs alapokat. A szolmizáció olyannyira belém vésődött, hogy a mai napig bárhol, bármilyen dallamot hallok, rögtön leszolmizálom. Néha hangosan is. Aztán az ötödik év végén a barátnőm anyukája titkon jelentkeztetett a Magyar Rádió Gyermekkórusába. Többfordulós felvételi után egyszer csak jött a hír, hogy felvettek, aminek én akkor nem örültem, mert iskolát kellett váltanom. De az a 3 év, amit a Gyermekkórusban töltöttem, egy életre eldöntötte, hogy a kóruséneklés mindig is az életem része lesz. Nagyon sok próba volt, sok koncert, turné, belföldi és külföldi egyaránt, de nagyon szerettem.

A Budai Nagy Antal Gimnázium kórusában Sisak András vezénylete alatt énekeltem, nagyon jó hangulatú próbák és koncertek voltak. A gimnázium után még visszajártam besegíteni, de aztán megalakítottuk az első önálló kórusunkat, a King's Fingerst (bár csak nyolcan voltunk), amivel már voltak önálló fellépéseink. Énekeltem a főiskolai kórusban, a BAK-ban is, az Énekel az ország keretében, aztán valahogy a Műegyetem kórusába kerültem. Itt egy külföldi turné alkalmával született meg bennünk meg az az elhatározás, hogy alapítunk egy kamarakórust. Mivel a Műegyetem Aulájában kezdtünk el próbálni, ezért a kórus neve frappánsan AULA lett.

Na, igen, ennek már 15 éve, és az a szép ebben, hogy az alapító tagok szinte mind maradtak, mert ahogy szoktuk mondani, Aula volt, van és valahogy mindig is lesz.